JELÖLTVADÁSZATTAL VÁDOLJA AZ RMDSZ SZÁSZ JENŐT. Az MPP semmilyen demokratikus elvet nem tart be a jelöltállítás során — hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Csíkszeredában tartott Regionális Önkormányzati Konferencián. Szerinte jelöltvadászat folyik, ,,Szász Jenő felhívja, és az MPP-hez akarja csábítani az előválasztásokon vonal alatt maradt, azaz nem befutó helyen álló jelölteket". Szász Jenő tagadta a vádakat, és negatív kampánynak minősítette az RMDSZ-es politikus kijelentéseit, melynek egyedüli magyarázata szerinte, hogy félelem ütötte fel a fejét a szövetségben. Hozzátette: nem utasítják vissza azokat az embereket, akik kiábrándultak az RMDSZ-ből, de ez nem azt jelenti, hogy felteszik listáikra. (Krónika)
HAZATÉRŐ SPANYOLORSZÁGI VENDÉGMUNKÁSOK? Több mint 1300-an vettek részt azon a spanyolországi állásbörzén, amelyet a román vendégmunkások számára szervezett a bukaresti kormány. A több éve tartó kivándorlás után úgy tűnik, hazafelé kacsingatnak az ,,eperszedők": többen ugyanis attól tartanak, elveszíthetik munkahelyüket. A spanyol hatóságok becslései szerint a gazdasági visszaesés miatt körülbelül 300 000 munkahely szűnik meg a félszigeten, a folyamat áldozatai pedig elsősorban a vendégmunkások lesznek. A hazatérni szándékozók többsége azon gondolkodik, saját vállalkozásba kezd Romániában. (Gândul)
CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁS NÉLKÜL. Tizennyolc magyar civil szervezet maradhat pénz nélkül amiatt, hogy Kolozsváron a vissza nem térítendő támogatásokat odaítélő bizottság döntését felülbíráló határozattervezet kerül a városi tanács asztalára. Az önkormányzat illetékesei szerint a módosítás azért szükséges, mert csak ennyi pénz osztható ki. Így támogatás nélkül maradhat többek között az Erdélyi Múzeumegyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Kallós Zoltán Alapítvány, az Ördögtérgye Egyesület, a Tranzit Alapítvány, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság. (Krónika)
SZÁZFÉLE PÓTLÉK AZ ÁLLAMI SZEKTORBAN. A gazdasági és pénzügyminisztérium kimutatása szerint összesen százféle pótlék létezik az állami szférában dolgozók számára. A legtöbb fajta bérkiegészítést — huszonhatfélét — a rendőrök kapják. A katonák számára tizenhat, a tanügyben dolgozók számára tizenkét típusú pótlék létezik. Éppen ezért egy közalkalmazott havi jövedelme esetenként az alapfizetés ötszörösét is eléri. (Cotidianul)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.