A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium két kiváló tanára függesztette fel tegnaptól néhány hónapra pedagógiai munkáját, hogy összeállítsa doktori dolgozatát. Kondor Ágota igazgatói teendőit erre az időszakra Kubánda Miklós aligazgató veszi át.
Pető Mária fizika szakos tanár, a háromszéki tehetséggondozásban rendkívüli eredményeket elért pedagógus, a Székely Mikó Kollégium tudósklubjának irányítója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizika Doktori Iskoláját végzi, témája: Részecskefizika és asztrorészecskefizika a középiskolában. Lapunk érdeklődésére elmondta, mivel a modern anyagtudományok jelen vannak életünkben, fontos, hogy a fiatalok már az iskolában közel kerüljenek ehhez a területhez, saját kutatásaira, doktori tanulmányaira pedig úgy tekint, hogy azok tanítványai hasznára is válnak.
A Székely Mikó Kollégium igazgatója, Kondor Ágota vallástanár, mentálhigiénés szakember a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Katolikus Teológiai Kar doktori iskolájában dr. Marton József irányításával készíti dolgozatát A hitoktatás helyzete Sepsiszentgyörgyön a 20. században témakörben. A Háromszéknek elmondta, vállalta, hogy május 10-ig összerakja a sok begyűjtött anyagot és pontot tesz a dolgozat végére, s bár tegnap csak az első tanulmányi szabadságos napját töltötte, máris hiányzik az iskola. Kiemelte, igazgatótársa és a kollégái mellette álltak, vállalták a helyettesítést, így Kubánda Miklós három hónapig igazgatója, Kinda Eleonóra aligazgatója a Mikónak.