A legtöbb szarvasmarha-tenyésztő számára a március nagyon fontos hónap. Tudatosan készülniük kell a következő tenyésztési szezonra, és meg kell hozni azokat a tenyésztési döntéseket, amelyek a teljes állományukra kihatnak az év hátralevő szakaszában.
Ezen túlmenően a legtöbb gazdálkodónál ekkor van a tavaszi ellési csúcs. Ezért kell általában a tenyészállat- és végtermék-előállítóknak munkaprogrammal rendelkezniük.
Az ellés körüli stresszel együtt néha hajlamosak vagyunk elfelejteni a technológia legalapvetőbb elemeit is, ezért nem árt ezeket is megemlítenünk. Hangsúlyt kell fektetni a megelőző gyógykezelésre és egészségügyre, elkülönítvén a vemhes és a már ellett teheneket. Figyelembe kell venni, hogy már a tejelő és a még nem ellett vemhes teheneknek teljesen mások az igényeik. Tartsunk jó higiéniai körülményeket az ellések körül, és a frissen ellettek karámjaiban, színjeiben. Mindig tartsuk szem előtt a tisztaságot, és biztosítsuk a száraz területet. Ellés után olyan hamar biztosítsuk a kolosztrumot (föcstejet), ahogyan csak lehet (követelmény az első egy-két órában). Az ellő teheneket gyakran ellenőrizni és segíteni is kell, amikor a folyamat nem megy végbe magától. Szükség esetére mindig tartsuk kéznél állatorvosunk telefonszámát. Kiemelt figyelmet kell fordítani az első borjas üszőkre.
Mindig biztosítsunk elég férőhelyet az ellett teheneknek, a zsúfolt elhelyezés meggyorsítja a betegségek kialakulását és terjedését. A hasmenéses borjakat azonnal kezelni kell. Takarmányozási szempontból fontos, hogy ellenőrizzük a tehenek állapotát, a gyenge kondíció borjazáskor nem egyeztethető össze a későbbi reprodukcióval. Adjunk kiegészítő takarmányt a teheneknek, és úgy etessük őket, hogy borjazás után megtartsák vagy javítsák kondíciójukat, ezzel növelve az újravemhesülés esélyeit. Az ellés előtti kondíció meghatározza, hogy milyen hosszú ideig fog tartani az ellést követő, ivarzásmentes periódus: annál jobb, minél rövidebb.
A napi takarmányadagokat a lehetőségek szerint optimizálni kell. Ha a takarmány a nagyon gyengétől a nagyon jó minőségig változik, akkor alkalmazzunk a fűtetánia megelőzésére valamilyen módszert, például etessünk magas magnéziumtartalmú ásványt. Reprodukciós szempontból ellenőrizni kell a bikák spermáját, nézzük meg a lábaikat, a heréket, a kondíciót és a felkészültséget az elkövetkező termékenyítési időszakra.
Nem szabad megfeledkezni a legelő produktivitásának megőrzését célzó munkálatokról sem. Ha lehetséges, vegyünk talajmintát, hogy meg lehessen határozni a javított (intenzív) legelők tavaszi műtrágyázásának követelményeit. Irtsuk ki gyökerestől pl. a vadrózsa-, kökény-, galagonyabokrokat, végezzünk boronálást. Ajánlatos ugyanakkor a tavalyról a legelőn maradt szárak, kórók lezúzása. Ezek mind jó hatással vannak a fűtermésre és a szálastakarmány minőségére.