Albert Levente felvétele
Május 23-án én is részt vettem a kurtapataki közbirtokossági közgyűlésen, sőt, az előző kettőn is, amelyek határozatképtelenek voltak, de azért vita és döntés, sőt, szavazás is történt.
De ha nem kedvező a határozat, akkor a végén határozatképtelenné nyilvánítják a gyűlést, és törvénytelennek a felügyelő bizottságot... A Háromszék május 25-én megjelent tudósításába több pontatlanság is csúszott, amelyek kijavítását már csak azért is fontosnak tartom, mert bő tizenöt éve előfizetője vagyok a lapnak, és azért olvassuk, mert tárgyilagosan tájékoztat.
Szóval, a rendkívüli közgyűlést a felügyelő bizottság észrevételeinek megvitatására hívták össze: az áron aluli eladás, a bélyegtelen fák kivágása és az igazgatótanács munkája miatt volt elégedetlenség. A vezetőtanács nem három, hanem négytagú (volt öttagú is, de Nagy Béla alelnöki tisztségét felszámolták, kényelmetlen személy lehetett), június elsejétől pedig háromtagú, mert az első gyűlés vitájában az egyik tag visszavonult. A felügyelő bizottság azért javasolta a létszámcsökkentést, mert a vezetőtanács tagjai nyolcórai munkára vannak alkalmazva, de nem lehet a munkahelyen találni őket, ami a jelentésből is kitűnik. Ez ellentéteket szül a faluban, mert látják, hogy nagy fizetéssel henyélnek, mások meg a minimálbérért keményen ráhúznak.
Továbbá: az alapszabályzat szerint a tiszta jövedelmet nem 10 százalékban, hanem 10 százalékig lehet javadalmazásra fordítani, de még ezt is arányosan a kifejtett tevékenységgel — egy kis számolással azonban kiderül, hogy a javadalmazásra 10 százaléknál több megy el, mert így a tiszta jövedelemnek el kellene érnie a kétmilliárd régi lejt. Ez a riporternek nem tűnt fel, pedig épp az aznapi lapban ugyanő írja, hogy ,,egyre érdemesebb lábon eladni" a fát, 210 új lejt is fizetnek érte. Ezzel szemben Kurtapatak közbirtokossága 90 új lejt kapott, ami még a felénél is kevesebb...
Nekem azonban az tűnik nagyon furcsának, hogy a megtalált bélyegtelen fával semmit nem lehet kezdeni, amíg nem ismerjük a gazdáját — holott a fát biztosan nem máshonnan szállították, hanem ott vágták ki! Ellentmondásos az is, hogy a tagok egy része saját érdeke ellen szavazott, és elégedett a juttatásokkal... Ezen a gyűlésen egyébként akár a közbirtokosság eladását is meg lehetett volna szavazni, mert valaki nagyon jól beszervezte a Bólogató Jánosokat. A terembe való belépés előtt a feleségemet is figyelmeztették: ügyeljen — én pedig akkor jöttem rá, hogy valami bűzlik Kurtapatakon, amit a jégeső sem tud elmosni. Amíg a gondok így oldódnak meg, addig marad a bősz hangulat egy jobb napokat megért faluközösségben. Kár, nagy kár.
KÁSZONI BARNA, Csernáton
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.