Turisztikai és élelmiszer-ipari kiállítás és vásár, szakmai konferenciák, idegenforgalmi fejlesztésekről szóló beszélgetések, kolbászparádé — a ma kezdődő Háromszéki Turisztikai Napok az előző évekhez hasonlóan színes, változatos programokkal várja az érdeklődőket.
A rendezvény fő helyszíne ezúttal az új sepsiszentgyörgyi sportcsarnok: ma délelőtt megnyílik a kiállítás és a vásár, ugyanakkor kezdődnek a műhelybeszélgetések, amelyeken helyi és külföldi meghívottak tartanak előadásokat. Így többek között szó esik a székely konyha márkanév nem megfelelő használatáról, a népi fürdők felújításáról, az épített örökség alternatív hasznosításáról, a testvérmegyei kapcsolatok idegenforgalmi jelentőségéről, a középrégió turisztikai egyesületeinek közös terveiről. Érintik továbbá a civil szféra és az önkormányzatok közti együttműködés, a kulturális turizmus lehetőségeit, a néprajzi értékek érvényesítését, a célmenedzsment fogalmát.
A turisztikai napok egyik kiemelkedő eseménye az immár hatodszorra megrendezendő háromszéki kolbászparádé, amelyre idén több mint harminc hazai és külföldi csapat jelentkezett be. Feladatuk minél ízletesebb kolbászt tölteni, amelyet majd a zsűri értékel és díjaz. A kolbászparádé szombaton 11 órától kezdődik a régi sportcsarnokban, a jó hangulatot élő zene kíséri majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.