Domokos Géza 1989 decemberében a romániai magyarság hazai képviseletének első embere lesz, az RMDSZ megalapítója, névadója és 1990—1993 között országos elnöke, az első szabad választások után parlamenti képviselő, több civil szervezet, szövetség, alapítvány vezető embere.

A romániai fordulat előtt évtizedeken át — ahogy lehet — a magyar érdekekért a bukaresti párt- és államvezetéssel, a románsággal kell folyamatos harcot vívnia és az egyre nagyobb csapásokat hárítania, mérsékelnie vagy kivédenie, 1989 után gyakran az övéivel, a romániai magyar érdekképviselet radikálisabb vezetőivel és csoportosulásaival is gyakran szembekerül. Nemegyszer védekezésre szorul, a maga mentségére kell ráhangolnia az 1993 után született, saját pályaképét elemző önéletrajzi írásait is.

Jellemző az is, hogy 1993-ban, mikor az RMDSZ elnökségéről leköszön, és átengedi a helyét másoknak, maga alkalmazza önmagára a Temesvári Nyilatkozat nyolcadik pontját, miszerint a diktatúra éveiben különféle funkciókat betöltő személyek ne vállalhassanak szerepet a ’89 utáni csúcsvezetésben, holott mindenki számára világos, vagy legalábbis annak kellett volna lennie, hogy a párt központi bizottságában póttagként betöltött szerepkörét a mindenkori funkciói, és nem ideológiai nyomulása, nem a karrierépítés döntötte el.

Életének minden kétséget kizáróan legnagyobb kulturális tette, legszélesebb tömeghatású alkotása és műve a Kriterion Könyvkiadó létrehozása és működtetése. Szinte a csodával határos, hogy a diktatúra éveiben egészen a brutális elsorvasztásig, a könyvbetiltásokig a Kriterion-könyvek a nemzetiségi önismeret ösztönzőivé, az emberi tartás támaszaivá, a magyar megmaradás legfontosabb eszközeivé válnak. Erdélyben a magyarlakta vidékeken olyan könyvvásárlási szokások s olyan olvasáskultúra alakul ki, amely a hazai magyarság belső tartását és ellenállását erősítette, a Kriterion könyves akciói, a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók az együvé tartozás tudatának erősítőivé, tömegmozgalommá váltak.

Domokos Géza egymagában is intézményt helyettesített. Évtizedeken át nem volt olyan, az erdélyi magyar kulturális élethez kötődő vállalkozás, amely a bukaresti ügyekben járatos és nagy befolyású személyiséget ne tartotta volna pajzsként maga előtt. Nem a kivont kard embere, de a pajzs tartója, hasznos, hatásos és eredményes védője, a közvetítés, a békés elsimítások nagymestere volt. Hazabeszélve elegendő, ha a Nemzetiségi Színházi Kollokviumok elnökségét több ízben is vállaló Domokos Gézára utalunk, aki az érdes konfliktusokat és a kirobbanó ellentéteket a helyiek és a bukarestiek agresszivitása ellenében kezelni merte és tudta, és megóvott bennünket, amennyire lehetett, a politikai botrányoktól.

Domokos Géza népmesei indíttatású élete a nagy világégés, a Székely Mikó-s feltarisznyálás után Moszkvába vezet, az okos és tehetséges, a kor mozgalmának megfelelő osztályszármazású fiatal ott tanul. A hangsúly a tanul szón van, mert ottani végzettségét itthon nem karrierépítésben kamatoztatja. Az Előrénél betöltött főszerkesztő-helyettesi feladatkörben emlékezetes irodalmi mellékletet indít, a jó publicisztikának nyit teret, minden időkben az igényes minőségű kultúra ösztönzője. Életét, életművét elsősorban ezzel a mércével kell mérni, az egykori fiatalok seregeinek apai gyámolítását, a tollforgatók és általában a kultúra embereiért való kiállást, a közvetítés vállalását. Az írástudók csapatainak útegyengetője, mentora volt. Alapozó ember, akinek nem kenyere ugyan a politikai radikalizmus, de toleranciája és közvetítő szerepe, az ahogy lehet attitűd kialakítása maradandóan közösségépítőnek és közösségformálónak bizonyult.