Telefonviszály Zalánpatakon

2016. augusztus 26., péntek, Nyílttér

Elkeseredett zalánpataki lakos panaszolja, hogy mikor – hosszú évek várakozása után – végre beindult a mobiltelefon-szolgáltatás az elzárt, nehezen megközelíthető településen, a megyei önkormányzat kifogást emelt a szolgáltató által felépített antenna miatt, és ennek lebontását követeli, mert úgymond zavarja a faluképet.

 

A helybeliek úgy tudják, augusztus 26-án kezdődik az építmény leszerelése; a térerő augusztus 22-től szünetel – közölte Karácsony Zoltán, aki szerint nagy a felháborodás, a 120 lakosból közel százan írták alá a döntés megváltoztatását kérő petíciót.
Az Orange telefontársaság területi megbízottja, Iulian Bădescu elmondta: törvény kötelezi őket arra, hogy az elzárt kistelepülések lakói számára is biztosítsák a hozzáférést a mobiltelefon-hálózathoz. A határidő 2016 áprilisa volt, maga az építkezés két-három hétig tartott, de az előkészületek nyolc hónapot vettek igénybe. A formaságok intézését már tavaly megkezdték, kérték az építkezési engedélyeket is, de a megyeháza előbb elhúzta az időt, majd a legdrasztikusabb választ adta: 3000 lejes bírságot rótt ki a cégre (ezt kifizették), és követeli az antenna lebontását. Holott ez azért került oda, ahol áll, mert alig van tisztázott tulajdonjogú terület a faluban, két-három generációra vissza­menőleg sem rendezték a hagyatékokat. A megyének jogában áll lebontatni az antennát, de a helybelieknek szükségük van rá, a mai világban korszerű technológia nélkül élni nagyon nehéz. A faluképben már villanyoszlopok is vannak, ezt az antennát pedig zöldre festették, hogy ne ríjon ki az erdőből, magyarázta. Azt is elmondta: egy ilyen beruházás, amit kevesen használnak, nagyon lassan térül meg, ezt általában a hatóságok is megértik, Románia minden vidékén épített a cég, de ilyen gondjuk még nem akadt.
Az antenna a falutábla mellett, az úttól egy centiméterre van, egy magánszemélytÅ‘l bérelt területre húzták fel, és csak utólag kérték az építkezési engedélyt, ami törvénytelen – felelte megkeresésünkre Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki szerint egyszerűen odébb kell költöztetni a nagyméretű fémszerkezetet. Hangsúlyozta: szeretnék, hogy az ott élÅ‘ embereknek legyen lehetÅ‘ségük mobiltelefon-használatra, de ez megoldható úgy is, hogy a falukép ne sérüljön. Zalánpatak mind­eddig meg tudta Å‘rizni hegyvidéki jellegét, Károly brit trónörökösnek is ez tetszik, ettÅ‘l válik nemzetközi turisztikai célponttá a hely, és ahhoz, hogy a falu látogatottságát növeljék – a megyevezetés ebben kíván segíteni – , nagyon oda kell figyelni az ilyen részletekre. A telefontársaság bizonyára tudja, hogy illegálisan építette fel és működteti az antennát, ezért leállította, és aláírásokat gyűjtött, hogy nyomást gyakoroljanak a megyei önkormányzatra. A petíciót sem helybeliek kezdeményezték, szépen, szakszerűen megfogalmazott román szövegrÅ‘l van szó, de nem ez a helyes eljárás. Van megoldás, ha száz-kétszáz méterrel odébb állítják fel az antennát – amely egyébként folyamatosan zúg is a házak fölött –, senkit sem fog zavarni – szögezte le, és megismételte: a jelenlegi helyzet nem törvényes, a törvényeket viszont be kell tartani. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-08-26: Nyílttér - :

Öröm és csalódás (Mai levelünk)

Az európai labdarúgó-bajnokság után alig vártuk, hogy megkezdődjenek a XXXI. nyári olimpiai játékok Rióban. De milyen gyorsan telik az idő, már vége is van... Aki szereti a sportot, csak az tudja, mennyi öröm, izgalom, drukkolás, bánkódás megy végbe az emberek lelkében ezen események alatt.a
2016-08-26: Nyílttér - :

Több odafigyelést Baróton

Napokig terveztük a feleségemmel, hogy amíg tart ez a szép, meleg idő, legalább egyszer elmegyünk A borvíz útja program által létesült, modern, napelemekkel melegített vizű baróti strandra. El is indultunk augusztus 16-án délután, a nyár háromnegyedén.