Bodali Mihály ifjúkorban
Bodali Mihály 1940 előtti életében a gazdálkodás és a román katonai előképzés a fő elem. Brassó vonzáskörében élnek, terményeiket a Cenk alatti városban és a környék csángó falvaiban értékesítik. A hagyományos gazdaéletet a román hatóságok túlkapásai, akut magyargyűlölete bontja meg, de ezeknél is visszataszítóbb a renegát magyarok elpártolása.
Brassói kupeckedés
,,A magyarok bejövetele előtt a mezei munkába nagyon be voltam kapcsolódva a szüleim birtokán. Szántás két ökörrel, apám két tehenével ketten műveltük meg a több mint 12 hektár területünket. Mindennap egyholdnyi terület volt a terv, ennek a szántása, boronálása és vetése. Közben lovat is vásároltunk, azt a mezei munkában boronálni használtuk, mert sebesebb volt a szarvasmarhánál, s jobban elverte a rögöt a borona. Foglalkoztunk továbbá hagyma- és zöldségtermeléssel, amelyet minden vasárnap vittünk Tatrangra."
Legtöbbször az édesanyjával mentek a tatrangi piacra, amely a román templommal szemben volt, de ha túl nagy volt az árukínálat, akkor Misi tovább hajtott, vitte az árut az utcákba, ahol az házhoz szállítva gyorsan elkelt. Sok esetben átment a szomszédos Zajzonba és Pürkerecre, s ott is árulta a zöldséget.
,,Amíg nem vettünk lovat, fuvarossal mentünk, legtöbbet Barti Mihály Józsi nevű vak lovával, abban az időben 100 lejért adta a lovat ide estétől másnap dél tájáig. A szekér a sajátunk volt. Abban az időben ez volt a fő kereseti forrás a legtöbb élelmes gazdaembernek, előfordult az is, hogy ökörszekérrel bementünk Brassóba pityókával és szemes gabonával."
Székelyföldön a 12 hektárnyi terület birtokosa módos gazdának számított, néhány év múlva, a ,,magyar világban" 25 holdon gazdálkodik a család.
Brassóban a piac a Fekete utca felső részében volt, ahol az utca szélesebb, később a piacot áthelyezték a ,,Ciganiába", oda, ahol most a nagyáruház van. ,,Ott kopac tér volt, és egy csomó apró viskó, apró házacskák, sok prostituáltnak volt ez a tanyája. Ide tartozik az is, hogy a piacokra való felkészülésben nagyon besegített édesanyámnak a két leánytestvérem, Anna és Róza, akik 1922-ben születtek. Ikrek voltak."
A szép magyar világ és az újabb hatalomváltás
Bodali Mihály a ,,szép magyar világ" négy esztendejében végig katonáskodik, egyetlen alkalommal tartózkodik otthon mintegy három hónapig, ami után tartalékosként újra behívják.
,,A négyéves magyar rezsimet a honvédségnél töltöttem mint tényleges sorkatona, így hát abból az időből a hazai dolgokra csak úgy dióhéjban tudok megemlékezni, ünnepi szabadságokra és törvényes nyári szabadságra jöttem haza, kivételek a hétvégi pár órás eltávozások, a negyedik évben volt háromhavi szabad időm, mert ősszel leszereltek, és karácsonyra visszahívtak."
A háború után viszont újraéled az 1950 előtti hagyomány: az uzoniak Brassót és a Brassó környéki hétfalusi csángó falvakat keresik fel piacra szánt terményeikkel.
,,1945-től gazdálkodással foglalkoztam szüleimmel és két leánytestvéremmel együtt, elég csendesen és jó körülmények között. Mindenünk bőven volt a munkánk után. Tartottunk két igás ökröt, két tehenet, amelyeket kiegészítő munkákra használtunk, később még egy lovat, amelyet az ökör- és tehénszántás után boronálni használtunk. Továbbá hagyma- és zöldségtermesztéssel is foglalkoztunk, és hetente egyszer piacra vittük a termést."
A háromszéki gazdaember brassói kereskedelmi kapcsolatait ebben az időszeletben jól ismerem, 1945-ben, amint a front átvonulása után a közbiztonság ezt lehetővé tette, édesanyám is rendszeresen járta a piacot, annak ellenére, hogy Brassó tőlünk, Uzonhoz képest háromszor akkora távolságra volt — Csernátontól 60 kilométerre. Este el kellett indulni, egész éjszakát az úton tölteni, hogy a terménnyel reggel korán Brassóban lehessünk. Emlékszem, anyám rozskenyeret sütött, másfél kilós cipókat. Ezt mi eléggé furcsállottuk, mert házi használatra hatalmas, taligakerék nagyságú kenyeret sütöttek, rendszerint tizenkét darabot, amely a hét- vagy nyolctagú családnak elegendő volt egy hétre. Brassóba nem csak kenyeret, gabonát szállítottak, hanem egyéb mezőgazdasági terményt is. Emlékszem, hogy lucernát is vittünk a brassói Szénapiacra. Hajnalban érkeztünk, apám a rakott szekér tetején elszundított, a lovakat én hajtottam, s azt még nem tapasztaltam, hogy az utat ferdén metsző vasúti sínekre átlósan kell a szekér kerekét rákormányozni, mert hanem az a kockakövek közé beágyazott sínpáron megcsúszik, és a szekér keresztbe fordul az úttesten. Ez így is történt. A forgalmat rendesen elakasztottam, amíg édesapám óvatosan le nem húzatta a szekeret a sínekről. Félő volt ugyanis, hogy az úttesten keresztbe fordult, magasra rakott szekér felborul.
Bodali Mihályék s általában az uzoni gazdaemberek élete a háború után ismét lüktetően dinamikussá válik, de már az első időkben is beleszövődik — mint a rongyszőnyegbe egy-egy színes pászma — a kommunista törekvésekből, főleg a hagyományos falusi életmódot és erkölcsöket megbontó új szokásokból, hatalmi túlkapásokból az új minta.
,,Ide írom, hogy a községnek voltak apaállatai, négy-öt bika és kan. A gondozó Váncsa József volt. Az állatok biztosítva voltak a nekik járó takarmánnyal, azt csak egy elöljáró esküdt jelenlétében lehetett odaadni, és az esküdt személy megvárta, amíg elfogyasztják a beadott abrakot, és ez a személy Szabó Mihály hűséges magyar ember volt.
Ide kívánkozik, hogy a községnek az apaállatok számára szántó- és kaszálóterület volt, például a Lókert, utólag a Bántó nevű rész. Több hektár be volt vetve zabbal, és ezt a területet az utolsó időkben a magyar éra után a kommunizmusban a kulákokkal arattatták le, ingyen. Kimértek minden kuláknak 50—60 árat, és ezt köteles volt learatni és megdolgozni. Nekünk is adtak egy ilyen parcellát."
Jöttek a proletár bírók...
,,A magyar idő után, ahogy kiparancsolták a román közigazgatást, emlékszem, Uzon járási székhely volt, s jött egy kommunista legény, Miklós Imre volt a neve, állítólag asztalos volt a mestersége. Ő vezette a járási körzetet, mindig piros szegfűt hordott a kabátjába e célra csinált gomblyukban.
A magyar világ után jöttek a proletár bírók, lehet, a sorrendet már elfelejtettem, ilyen bíró volt Uzonban Váncsa István, katonakollégám volt, de még írni sem nagyon tudott, alig lehetett két elemi osztálya."
Váncsa István ,,30 köbméter kavicsot rótt ki egy pár ökörfogatra, s azt kérdezte tőlem: Misi, még meddig bírjátok? Ilyen arányú közmunkával sújtották a fogattal rendelkező gazdákat. Már fújt a kollektív gazdaság szele.
Még eszembe jut, volt egy másik bíró, aki nem kímélte és nem szerette a gazdaembereket. M. F. a négyéves magyar idő alatt, amikor a jegyrendszer idején például a talpat és a lábbelibőrt jegyre adták, benne volt abban a bizottságban. Majd proletárok bírót csináltak belőle. Ez arról volt híres, hogy élt Uzonban egy K. J. nevű ember, Hurkásnak hívták, értett az állatvágáshoz, és a mészárosok alkalmazták. A belet neki adták, ezt ő feldolgozta és eladta, ebből élt. Nagy, kemény ember volt. Egyszer valahol az állomás környékén megfogták. Egy kéve búzát eltulajdonított. Ezt a fent említett M. bírósága alatt azzal büntették, hogy fel kellett vennie a hátára az egy kéve búzát, és megkerültették vele a falut, persze, kísérettel, és kellett kiáltania menet közben: Így jár, aki lop!
Ezt bírósági eljárás nélkül hajtották végre."
Bodali Mihály rendkívül érzékeny a közerkölcs romlására, ezért visszaemlékezésében állandóan visszatér a becsület és tisztesség megszegésének eseteire, de azt is honorálja, ha valaki egyenes beszédű, más jellemű ember.
Ugyancsak rendkívül körültekintő a falusi gazdaemberek kategóriája értékeinek kiemelésében. Véletlenül sem használja a kommunizmus beköszöntésével Székelyföldön is terjesztett paraszt szót. Ezt a gazdatársadalomra nézvést megalázónak, leértékelőnek tartja, hisz a székelyföldi nyelvhasználatban az is.
Ezzel a kitérővel az uzoni Beke György fogalomhasználatának a forrásvidékénél tartunk, aki szintén kerülte a gazdálkodó, a földműves, a gazdaember helyett az akkori aktivista szövegelésben hemzsegő paraszt és munkásparaszt kifejezéseket. Egyébként az is megjegyzendő, hogy a háború utáni osztályharcos időkben és azt követően is Beke György pontosan ennek a gazdatársadalomnak, a tehetősebb falusi rétegeknek állított maradandó emléket, a proletár- és parasztkultusz esztendeiben ő követte nyomon száguldó riporterként is ennek a társadalmi rétegnek a sorsát, s amikor a falusi gazdákat vagyonukból kiforgatták, a kollektív gazdaságokba terelték, vagy gyári munkási, segédmunkási helyzetbe sodorták, Beke György új munkahelyükre is utánuk sietett.
,,Nemsokára jött a kulákosítás, a jobb gazdákból mind kulákot csináltak. Ennek értelmi szerzője három személy volt. 1. P. F. elnök, 2. D. A., 3. Gy. Á. A fent nevezettek döntötték el a gazdák vagyonának a sorsát, ítélkeztek a gazdák felett, és ők vetkeztették le őket, készítették fel vagyonuk eladására az állam részére és a kollektivizálásra."
Immár sokadszorra tapasztalhatom, hogy Bodali Mihály és gazdatársai számára három támpont köré szerveződnek életük eseményei: a régi román világ, a kicsi magyar világ és a kollektivizálás. Ezekhez képest az orosz bejövetel, a háború elvesztése csak egy epizód.
