...el végeztük, hogy senki a’ kiváltképpen valók és elsők közül, vagy a’ lófövek és tisztviselők közül, vagy pedig a közönséges renden lévő emberek közül, valamelyek Székely Országban laknak, ennek utána ebben az országban, kiváltképpen Fejedelmünk tisztessége és hívsége ellen, úgy mint László, Istennek kegyelmességéből Magyar és Cseh országnak királyának, nekünk kegyelmes urunknak és az ő tisztviselőjének, tudni illik az erdélyi vajdának és az székelyeknek ispánjának, vagy hogy a’ mü országunknak romlására igyekeznék és meg merészelné azt próbálni hogy ehez társat is keresne magának senki pediglen ennek utána pártütésnek okéért se közönséges, se pedig rész szerént gyűlést ne indíthasson és celebrálhasson, és magának oly hatalmat és méltóságot ne tulajdonítson hogy valami kevés észvesztő embereket maga mellé ne merészeljen venni, hogy így a’ mi országunkban tolvajságok, latorságok, másnak megnyomorítása, kergetése, megölése, rátámadása, egyenetlenséges veszekedések, boszszú állások, pusztítások és égetések, házaknak el hányások, hadak és üstökvonások és egyéb, akármi veszedelmek ne támadhassanak, mint az elmúlt időkben egynéhányszor megestenek; hogy az országunkban valami taplója és kovásza a hitetlenségnek, vagy pártütésnek a’ támadozók között telyességgel elszáradjon, és hervadjon; hogy így a’ szentséges király méltóságának csemeret és megunást és a király tisztviselőjének gondot és valami busulást ne hozzanak." A király iránti teljes lojalitás jegyében fogant törvény lényege: pártütéssel senki ne merészeljen próbálkozni, a királyi hatalom ellen fellépni, mert az csak rosszat hoz az egyénnek is és az össz-székelységnek is.

Ez nem jelenti azonban az ellenállás jogának a teljes elvetését! Ha a király tisztségviselője törvénytelenül jár el, ,,országunknak szabadsága ellen" (!), ne úgy cselekedjenek, ,,mint a pártütők szokták cselekedni, pártütéssel állyanak ellene, hanem közönségesen egy helyre gyűljünk, és a megbántott félnek segéllyünk", hogy a király véleményét is megkérdezve, ,,tanácsot tartván, jobb móddal állhassunk ellene". Itt, valószínű, Báthory István vajda, aztán Drágffy visszaéléseire történik utalás, mindketten a székely szabadság, elsősorban a közszékelység szabadsága ellen követtek el kihágásokat, amelyek az ellenállást, a jogos felkelést, a ,,bellum iustum"-ot kiváltották.

Az agyagfalvi gyűlés a pártütés és pártütők ellen a lehető legszigorúbb büntetést írta elő: a pártütő soha többé tisztséget ne viselhessen, ,,és itt Székely Országban soha ne is lakhassék". Kegyelmet ezeknek csak a fejedelem, azaz a király és az ,,egész Székelység egyenlő akaratból" adhat. A gyűlés végül megismétli az 1505-ös törvény főbb pontjait. A jelenlevők, ,,a nagyok és elsők, mind pedig a ló fűek és közrendek" jobb kezük felemelésével nyilvánították elfogadottnak az agyagfalvi törvényeket.

Az Agyagfalván tanácskozó székely önkormányzati vezetők azt tanácsolják a ,,községnek", hogy felkelés és pártütés helyett nemzetgyűlésen tanácskozzák meg a kérdéseket, s szükség esetén ,,királyunknak kegyelmességéhez és Magyar Országnak segélytségéhez, kinek is mi is tagjainak hívattatunk, vagyunk is, illendő orvosságért (t. i. mehessenek)". Vajon a vajdai intézmény csődje miatt szerette volna a székely önkormányzat egyenesen a magyar királlyal megtanácskozni a dolgokat? És miért egyenesen a Magyar Királyságtól remélt segítséget még akkor is, ha a székelység tagja volt az erdélyi három nemzet uniójának?

Ennek a már említetteken kívül egy másik oka is volt: a török veszedelem erősödése és a védekezés lehetőségének megteremtése, ami Magyarország nélkül nehezen volt elképzelhető. Ezért hívták össze már Agyagfalva előtt, 1506 februárjában országgyűlésre az erdélyi három nemzet képviselőit, amely hűséget fogadott a magyar királynak, és határozatot hozott egy 43 bíróból álló bíróság felállításáról a három ,,nemzet" viszályainak rendezésére. Nem lehet vitás, hogy a török veszedelem növekedése miatt kellett újból megerősíteni a három nemzet szövetségét. Az erdélyi országgyűlés határozata nem maradt hatás nélkül az agyagfalvi gyűlés szellemére.

Hogyan értékelhető a székely autonómia döntéshozó szervének, az 1505—1506-os székelyudvarhelyi, illetve agyagfalvi nemzetgyűlések munkája? Az önkormányzat s a székelység féltése indokolta-e a nagyon kemény törvényeket? Vagy a primori és lófő rendet csak a saját érdekei vezették?

Láttuk, hogy kik voltak a döntéshozó személyek. Korábban azt mondottuk, hogy az 1505-ös testületbe szakmai és erkölcsi szempontok szerint próbálták beválasztani a tisztségviselőket. Úgy véljük, hogy ez elmondható az 1506-os nemzetgyűlés törvényhozóiról is. Annál inkább, mivel Udvarhelyszéket ugyanazon bírák képviselték, akik egy évvel korábban is a törvényhozók közé tartoztak. És a többi szék képviselői között is régi nemzetségek olyan leszármazottait ismerhettük fel, akik hozzájárultak a székely önigazgatás megszervezéséhez. A két nemzetgyűlés mérlegelte a Székelyföld helyzetét, s elengedhetetlennek ítélte a magyar királysággal fennálló viszony rendezését, a jó kapcsolatok helyreállítását. Ebben a törekvésben a székely vezető réteget leginkább a Székelyföld rosszabbodó helyzete irányította.

De még mindig nem eléggé világos az, hogy mi indokolta az agyagfalvi gyűlés olyan határozottan rosszalló állásfoglalását a központi hatalom ellen irányult felkelésekkel szemben, illetve kiállását a tárgyalásos módszer mellett. Véleményünk szerint a döntéshez nagymértékben hozzájárult az a tapasztalat, hogy eddig minden felkelést levertek s keményen megtoroltak.

1506-ban, amint már említettük, visszatértek az 1505-ös udvarhelyi végzésekhez, és megállapították: az ítéletek végrehajtása tekintetében nem történt elég haladás, és védelmükbe veszik a szegényeket és együgyűeket, hogy a halogatások miatt ,,nagyobb és több kárba ne essenek".

Az előbbiekben elemzett két nemzetgyűlés a székely szabadság védelmére hozott olyan intézkedéseket s törvényeket, amelyeknek szelleme a székely öntudat felerősödését mutatja. Sokatmondó az is, hogy mindkettőt felsőbb rendelet nélkül, saját főkapitányaik hívták össze, s a Székelyföldet ,,Székely Ország"-nak (Terra siculia) nevezik. Mindez elszántságot s erőt sugároz. Az 1505-ös és 1506-os székely constitutiók jogokat és az önigazgatást voltak hivatottak szolgálni.

Ezért az udvarhelyi és agyagfalvi nemzetgyűléseket a székely történelem kiemelkedő eseményeiként tartjuk számon.