Kései megemlékezés egy 130 éve született geológusról

2016. november 11., péntek, Nyílttér

,,Dr. Bányai Jánost, az Udvarhelyen élő idős geológust annyira védi a családja a váratlan vendégektől, a megerőltető beszélgetésektől, a kívülről jövő »támadásoktól«, például egy interjútól, hogy alig akartak beengedni hozzá. Bányai bácsi már túl jár a nyolcvanegyedik esztendőn, így aztán érthető, hogy nyaranta nem barangolja be a hegyeket, mint korábban sok-sok évtizeden keresztül. A legnagyobb kirándulás, amire vállalkozik manapság: delente elsétál a feleségével az étkezdéig és vissza.


– Nem muszáj az embernek a munka mezején elhullnia! Nálam ez szinte szó szerint bekövetkezett volna, ha az orvosok el nem tiltanak a további terepmunkától. De van itt annyi gyűjtés felhalmozva a szobámban, hogy csak győzzem a rendszerezést, a feldolgozást. Az Akadémia közlönyé­ben írtam az úgynevezett felsőbányitról, egy olyan fehér ásványról, amely drágább, mint az arany. Rendkívül ritka ásvány, ma már a lelőhelye is eltűnt, még az abrudi tanárkodásom éveiben gyűjtöttem...”
A fentiekben az Ahol rozsdás a kő című riport bevezetőjét idéztük, mely az Új Élet egyik 1967-es számában jelent meg. Bányai János halálának 20. évfordulóján Ádám László, a földrajztudományok doktora írta róla: „Pályafutása szinte egyedülálló. Tanári (pedagógiai), kutatói, tudománynépszerűsítői, közművelődési, valamint szerkesztő-kiadói tevékenységével egyaránt megbecsülést szerzett magának. Fő hivatása az oktatás volt. Sokoldalú tudományos munkásságát tanári hivatása betöltése mellett folytatta. 45 évi pedagógiai pályafutása alatt kitűnő felkészültséggel, a kor színvonalán álló tudással és bámulatos előadói tehetségével végezte oktatói-nevelői munkáját... Tanítványaira és kortársaira a legmélyebb benyomást az önmagával szemben támasztott tudományos igényessége és mélyen humánus, erkölcsös emberi magatartása tette...”
Mivel atyámat is tanította a székelykeresztúri tanítóképző intézetben az 1921–22-es tanévben, mély lelki kapcsolat alakulhatott ki köztük, amit az akkor 35 éves Bányai tanár úr neki írt levele is bizonyít. Ezt máig megőriztem, mert inaskorom óta ismertem Székelyudvarhely híresebb, nevesebb személyiségeit.
,,Kedves Lai öcsém! Nagyon köszönöm a gyors és jó munkádat. Ismerem jól a körülményeket, s azért tudom méltányolni a fáradozásod. Azért is gondoltam rád a segítség igénybevételénél, mert jól tudom, hogy más a legelső kis akadályt felhasználta volna a munka alól való kibújás indoklására. Mint megígértem, küldöm a környezetem geológiai térképét. Ez eredeti s nyomtatásban még meg nem jelent adatokat tartalmaz. Tehát mint eredeti kéziratot kezeld. Sajnos a fénymásolás gyengén sikerült, de ha egy kis türelmed van, a barna halvány vonalakat s felírásokat tussal húzd utána, s akkor olyan lesz, mint egy nyomtatott térkép. Ismételten köszönöm míves segítő munkásságod, szeretettel ölelő Jani bátyád.”
Úgy érzem, hogy az 1886  november 6-án, éppen 130 éve Kézdivásárhelyen született, székelyudvarhelyi egykori geológus-polihisztor több figyelmet érdemelt volna tőlünk, háromszékiektől!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-11-11: Nyílttér - :

Brassó és Jászvásár között (Mai levelünk)

1947–48-ban Luka László lemhényi születésű kommunista vezető, a Groza-kormány pénzügyminisztere megépíttette a Brassó–Bereck aszfaltozott utat, a régi országutat 75 kilométeren feljavíttatva, korszerűsítve. Akkor ez volt a legfontosabb és talán a legértékesebb megvalósítás az érintett települések lakói számára. Nagy volt az öröm annak idején a falvakban, de ez már a múlté.
2016-11-11: Nyílttér - :

Segítség Linzből Atyhának

Szeptember 18-án este villám csapott a Hargita megyei Atyha katolikus templomába. Az éjszaka folyamán minden erőfeszítés ellenére a templom tetőzete, a szentély, az orgona és a padok szénné égtek, a harangok megolvadtak, az épületből csak a romos falak maradtak meg. A templom újjáépítése érdekében az egész világ magyarsága megmozdult. A ditrói születésű volt gyulafehérvári teológiai tanár, vicerektor és Karitász-igazgató, dr. Vencser László, jelenleg az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója, a Linzi Egyházmegye Osthilfe Segélyalapjának kuratóriumi tagja a templom leégésének hírére azonnal cselekvésbe fogott, és pár nap alatt elérte, hogy a Segélyalap az atyhai egyházközség részére húszezer euró támogatást rögtön átutaljon.